A sportág születése:
Nem egyértelműek és valószínűleg sohasem tisztázódnak pontosan a kartozás születésének körülményei. Egyetlen dolog biztos csupán, hogy játékként indult az egész . Akár favágók, akár élelmes fűnyírógép-gyártók fedezték fel e nagyszerű játékszert, legfeljebb jó balhénak, mintsem egy sportág születésének tekintették az eseményt.
1956-tól azonban már egészen pontosan nyomon követhetők a próbálkozások. Art Ingels nevű amerikai sportember – a Curtis Kraft Company sportkocsiépítéssel foglalkozó glendale-i részlegében- elékészítette az első négykerekű játékautócskát. Ez egy végtelenül egyszerű felépítésű hokedli volt, 1,84 kW-os West Bend fűnyírómotorral.
Néhány héttel később akkora sikerrel mutatták be minden idők legkisebb és alighanem legszerényebb teljesítményű “versenyautóját” a pomonai arénában, hogy a jármű pilótája – bizonyos Duffy Livingstone- késedelem nélkül hozzálátott a Go Kart Company megalapításához.
Art Ingelsnek sem kellett sok idő az óriási üzleti lehetőség felismeréséhez. Hamarosan elkezdte Caretta nevű kartjai gyártását és forgalmazását. Néhány hónap alatt több ezer járművet építettek és pályák tucatjait alakították ki az USA-ban. Megalakult a Go Kart Club of America, és még 1957-ben életbe lépett az a szabályrendszer, amely közel tíz évig követhető műszaki és sportszakmai példa volt szerte a világon.
Angliába is megérkezett az első öt gép. Hírből persze sokan ismerték az új amerikai “őrületet”, de hogy ebből egy-két éven belül az egyik legnépszerűbb technikai sport lesz, arra talán még az autósportok és a bukmékerek hazájában sem mertek volna fogadást kötni. Pedig 1960-ban, csak a szigetországban már több tucat különféle kartgyártó üzem működött. És akkor még hol vannak a franciák, a svédek, a lengyelek és a – a mini versenyautózás azóta is felülmulhatatlan latin virtuózai – az olaszok?
Az elképesztő népszerűség az oka annak, hogy két évvel később megalakult a kartozás nemzetközi szervezete a CIK (La Commission Internationale de Kartink), amely a FIA egyik szakbizottsága lett. Ezzel a kartozást – legalábbis bizonyos területeken – formálisan is sportágnak ismerték el, egyenrangúnak más ágazatokkal. Először persze csak Európában tekintették főhatóságnak a CIK-t, de nemsokára az egész világ gokartsportjának vezető testületét tisztelték benne.
Hamarosan megszületett a FIA/CIK egységes go-kart szabályrendszere. Ezzel egyszer s mindenkorra megfékezték a tervezésben és építésben tapasztalható összevisszaságot. Szabályosították a versenyek rendjét, a pályák kialakításának követelményeit, egyszóval megteremtették az egyenlő esélyek feltételeit. Közben javában dübörögtek az apró versenygépek a repülőtereken, a parkolókban, és mindenhol, ahol akadt néhány száz méter hosszúságú szabad terület az új sportág lelkes híveinek.
Megrendezték az első nem hivatalos világbajnokságot is 1961-ben, ahol a 100 cm3-es kategóriában az amerikai Bob Allen, a 200 cm3 géposztályban pedig az olasz G. Pernigotti szerezte meg a legjobbnak járó elismerést.
Most már semmi nem állt a hivatalos világversenyek rendezésének útjában.
1963-ban kiírták az Európai Csapatbajnokságot, 1964-ben pedig elhatározták -és elsöprő olasz siker jegyében meg is rendezték – az első egyéni világbajnokságot a klasszikus sebességváltó nélküli gépek kategóriájában. Az “abszolút” világbajnoknak azóta is e kategória legjobbját értik.
Időközben tökéletesedtek a motorok, a vázak, a gyártási technológiák. Ennek kényszerű velejárójaként azonban mind kevesebb gyártómű maradhatott versenyben a tökéletest és az olcsót összehangolni képesek csatájában. Mert arról a szinte példátlan szabályzóelemről még ma sem mondtak le a gokart humánus érzelmű szabályalkotói, hogy a sportág népszerűségét elérhető és megszabott áraival tartsák fenn.
Ennek érdekében sikeres védelmi harcot folytattak a divattal. Egy időben, amikor kezdtek elterjedni a karosszériaelemek a kartokon, nem is kis mértékben került veszélybe az egyszerűség és az olcsóság követelménye. Ezért egyetlen kategória esetében tettek ugyan, mégis sikerült megőrizni azt az alapelvet, hogy a gokart azzal szolgálja legjobban a saját érdekeit, ha elsősorban önmagára akar hasonlítani, és nem kallódik el a technikai sportok sokszínű világában. Csak így őrizhető meg az a remény, hogy a gokartozás mindig is az marad, amire létrehozták. Olcsó, minden benzinnel fertőzött számára elérhető sport, passzió és végső soron szép, izgalmas, komoly játék.